• Profil školy

  • Profil školy

        • Az óvoda története

            • 1953
              • Óvoda megalakulása

                1953-ban megnyitották Szencen a magyar tannyelvű óvodát. Az óvoda vezetésével Dömény Füzesi Ilonát bízták meg. Ekkor az óvoda egy hajdani vendéglő helységében működött, ivóvíz csak az udvaron volt, a mellékhelység is az épületen kívül volt. 

            • 1954 - 1972
              • 1954 - 1972

                Következő tanévben már 2 csoportot látogatott 70 gyermek. 

                1957-ben az iskolába költöztették az óvodát. Az 1958/1959-es tanévben azonban az iskola visszakövetelte a tantermet, így az óvoda sorsa bizonytalanná vált. A szülők áldozatos munkájának köszönhetően idővel sikerült felújítani az óvoda termeit, 1961-re konyhát létesítettek, majd 1962-ben már hálószoba és mellékhelység is épült. 

                1972-ig az óvodának inkább szociális küldetése volt. 

            • 1972 - 1990
              • 1972 - 1990

                1972-től már pedagógiai küldetése lett az óvodának.
                Ebben az időben a növekvő létszám miatt előkészítő osztályt nyitottak 36 gyermek számára.
                Ez időszakban is nagyon sokat segítettek a szülők, akik nélkül sivár körülmények között működött volna az óvoda.
                1973-ban megünnepelték az óvoda fennállásának 20. évfordulóját.
                1973 decemberében bevezették a gázt, 1974 decemberében nyugállományba vonult az óvoda akkori vezetője, eredményes munkájáért 2001-ben megkapta a SZENC VÁROS POLGÁRMESTERI DÍJAT.
                1975 januárjától Csaszny Katalint nevezték ki az óvoda igazgatójának.
                Az óvoda iránt nagy volt az érdeklődés, csoportonként 32-36 gyerek látogatta a magyar nyelvű óvodát.
                Az óvoda központi óvoda lett, itt folytak a mintatanítások, felmérések.
                1981 szeptemberében a járási hivatal megszüntette a konyha működését. Az ételt kezdetben a magyar alapiskola, majd a Kosická utcai óvoda szolgáltatta. Ezt a szolgáltatást jelenleg a Fándly utcai szlovák óvoda látja el. 
                1990 szeptemberében a régi épületben már három csoport indult – nehéz körülmények között, s október végére döntés született hosszas intézkedés után, létrejött a harmadik osztály az akkori Fándly utcai bölcsőde épületének egyik részlegében, ahol jelenleg is működik az óvoda.

            • 1990 - 2002
              • 1990 - 2002

                1994-ben bevezették az úszótanfolyamot.
                1998 tavaszán derült ki, hogy az óvodának költöznie kell.  A város és a járás megoldást keresett, s megegyeztek, hogy összekötik a magyar és a szlovák óvodát, s ott kap helyet a kiszorított két csoport.
                A szlovák szülők azonban ezzel nem értettek egyet, s tiltakozó levéllel az oktatási minisztériumhoz fordultak. Tiltakozásuk helyt kapott: a város és a járás vezetői más megoldást kerestek. Át- illetve hozzáépítéssel oldották meg a kényes helyzetet.
                Szabó Editet 1998 szeptemberétől nevezték ki igazgatónak, a nyár folyamán már fel kellett vállalnia a vezetői teendőket. Az óvoda új arculatot kapott: mozgásműveltséget fejlesztő intézménnyé vált. Az intézményt abban az időben 45 gyermek látogatotta.
                Teljes koncepcióváltásra került sor, ezért megkezdték az óvónők pedagógiai programjuk elkészítését. Ebben benne foglaltatik az óvoda küldetésnyilatkozata, melyben elsődlegesen az anyanyelvi nevelést, a néphagyomány őrzését és a mozgásműveltség fejlesztését emelték ki. 
                2000-től a minőségbiztosítás rendszerét vezették be, megalakult a minőségi kör, ahol a projektszerű tervezés előnyeivel és hátrányaival, sikereivel és kudarcaival foglalkoztak.
                Kötetlen napirendben, témakörökben, játékban, cselekvéses tanulás útján próbálták biztositani minden egyes kisgyermek komplex személyiségfejlesztését, természetesen egyéni lehetőségükhöz mérten.
                Szabó Edit irányítása alatt az óvoda a szenci régió óvodapedagógiai társaságának székhelye, ahol szakmai fejlődést biztosítanak az érdeklődőknek, s előfordult az is, hogy külföldi egyetemi tanár végezte az óvodában disszertációs munkájához szükséges kutatásait.

            • 2002 - 2026
              • 2002 - 2026

                2002-2003 ban még egy, 12 férőhelyes osztállyal sikerült bővíteni az óvodát 
                Az óvoda 2003 január 23-an a Szenc és vidéke Társulás ajánlására elnyerte a Rákóczi Szövetség által megítélt A régió legjobb óvodája címet. Személyesen Halcz József látogatott el az intézménybe, s a gyerekkenek népi hangszereket ajándékozott.
                1998 szeptemberétől teljes generációváltás következett be: a hosszú éveken keresztül gyermekeiket szerető óvónénik nyugdíba vonultak, s helyükbve fiatalok léptek.
                Az óvoda 2002 júliusától  jogalanyi intézményként működik.
                2003-ban ünnepélyesen megünnepelte az intézmény a fennállásának 50. évfordulóját, s azzal büszkélkedhetnek, hogy 2003. október 25-től ez az intézmény tiszteletbeli nevet viselhet, mégpedig a szenci magyar tanítási nyelvű intézmények példáját követve: Szenczi Molnár Albert nevét.
                2014-től a mozgásfejlesztés mellett nagy hangsúlyt fektetünk a hagyomanyok újratanítására, ápolására is. Minden évben megrendezésre kerül a Mesterségek napja.
                A 2016-os évben sikerült elérnünk, hogy Szenc városa elfogadja az óvoda bővítésére vonatkozó kérésünket. A ráépítés meg is valósult, 2018. márciusában lettek ünnepélyesen átadva az új, tágas osztályok, ezzel 75 re emelkedett az óvoda kapacitása.

                Minden tanévben sok program, színház, úszótanfolyam, korcsolyázás és egyéb várja a gyermekeket. 

                2022. júliusáig Méry Beáta vezette az óvodát, őt Bankó Júlia követte. 

                Rendszeresen megrendezett programjaink a Nagyszülők délutánja, a farsangi batyusbál, a Mesterségek napja és a júniusi gyermekhét. Óvodánkban elindult az ÍgyTeddRá program is, mely az óvodai mindennapok részévé vált, ezzel is erősítve a gyerekek identitását. 

                Minden pedagógus és pedagógia aszisztens a gyermekek fejlődésén munkálkodik, szem előtt tartva egyéniségüket ís individuális igényeiket. 

                Sok szeretettel várunk minden magyar gyermeket!

      • Kontakt

        • Materská škola Alberta Molnára Szencziho Senec Szenczi Molnár Albert Óvoda Szenc
        • +421910919856
        • Fándlyho 20
          90301 Senec
          Slovakia
      • Prihlásenie